Kiállítások

"Térdrehulló nyár" - Csömör 2011.

2011. október 21-én pénteken 18.00 órai kezdéssel a csömöri Művelődési Ház Galéria- és Saroktermében volt Dr. Horváth Márta "Térdrehulló nyár" című kiállításának megnyitója.
A kiállítást megnyitotta: Kecskés József
Közreműködtek:

  • Amantis Kamarakórus Kántor Katalin vers
  • Krammer Teréz Zeneiskola tanárai és növendékei
  • Nikolényi István ének

A megnyitóval egy időben, bemutatásra került
Dr. Horváth Márta: Pilleröptetés című verseskötete,
amely megvásárolható és dedikálható volt.

  • A kiállítás ideje: 2011. október 21-november 26-ig, nyitvatartási napokon 10.00-21.00 óra között. Petőfi Sándor Művelődési Ház, 2141 Csömör, Vörösmarty u. 1.

"Egyedül" - Gödöllő 2011. Erzsébet Szálló Étterem

2011. Június 16-án, csütörtökön 18 órakor nyílt meg Gödöllőn az Erzsébet Királyné Szállodában és Étteremben dr. Horváth Márta: Egyedül című kiállítása. A kiállítást rendezte és megnyitotta: Kecskés József.

Nagyításhoz kattins a képekre!

…Mellette olyan könnyű volt magamat szeretni! Jó volt, amikor a csend körbeölelt minket... Éreztük egymást…

22 év barátság, ebből az utolsó 9 év ajándék.

Aztán a „nincs” légüres tere…kifosztott színek, dermedt, hangtalan világ körülöttem…

…emlékszem egy feketerigó lépésnyire közelített, rám nevetett… …és a kicsike 7 hetes Bottyán mosolyában az élet megannyi apró rezdülése…

…és újra kihajtott a fű, a levegő megtelt illatokkal, nem is értettem, hogy mind ez Péter nélkül is lehet…

A júniusi kiállításra is együtt készültünk, ahogyan mindegyiken együtt voltunk. Péter hiányzik a fotókról, de a festmények transzcendens világában, a lelkemben ott marad.

2010. október

Kiállításom a Mamaison Residence Izabella hotelben Budapesten

Bottyánnak

Akkor már nagyon vártunk Téged!

A kiállítás időpontját egy hónappal halasztani kellet, a kész meghívókat átdátumoztam. Több mint 2 éves szünet után ismét megmutathattam a képeimet! Ebben az évben Péterem buzdítására „Pilleröptetés” címmel végre megjelent a verseskötetem is! Tudod Édesanyád /Márti lányom a legidősebb a 3 gyermekem közül/ „áldott állapotában” is vállalta, hogy elmondja a verseimet. Persze, hogy izgultam, hogy rendesen viselkedjél, ne mocorogjál túl sokat. Versmondás közben láttam Édesanyád könnyeit és a Barátaim arcán a megrendülést… …azóta 2 kiállítás megnyitóm volt Péter nélkül a „Szeretteimmel”… ….és Veled Kicsike Unokám!...

 

"Fénydobáló" - kiállítás Etyeken, 2007. május 19.

Tisztelt tárlatlátogató Közönség!

 

Én nem vagyok művész, pedagógus vagyok, ezért a művészetet is pedagógus szemmel nézem.

És hálás vagyok minden művésznek azokért az alkotásokért, amelyek az embereket - ha csak egy percre is - lenyűgözik, elgondolkodtatják, megtanítják valamire.

     Megtanítják arra, hogy mitől szép a környezetünk. Megtanítják arra, hogy sokféle szemmel lehet nézni a világot.

Egy tanárember számára nem könnyű még csak megfogalmazni sem azt, amit egy festő ki tud fejezni egy ecsettel, festékkel, vászonnal.

     Azt szokták mondani, hogy amit az emberek fényes kavicsnak vélnek, abban az ékszerész felismeri a gyémántot.

Így ismeri fel a művész a mondanivalót mindabban amit lát.

 

Márai Sándor szerint:

"Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt. Látni a valóságot sokkal meglepőbb és fantáziadúsabb vállalkozás, mint felhőkből építeni a valóság első fuvallatára széteső álomvárakat."

A festményeket látva, Dr. Horváth Márta igen meglepő és fantáziadús vállalkozásba kezdett. Kiállítása minket is megajándékoz azzal a lehetőséggel, hogy egyedinek, különlegesnek, szépnek lássuk mindazt, amit eddig esetleg csak hétköznapinak, mindennaposnak tartottunk.

Mindig is nagy csodálója voltam a természetnek, megnyugtatott és pihentetett a növények, állatok közelsége, a táj szépsége.

      Azt gondolom, az alkotó is így lehet ezzel, mert képein a víztükör, a fák, a virágok színei, az ég kékje mintha mind azért került volna ecsetvégre, hogy pihentesse az ember szemét és azon keresztül a szívét lelkét.

     Köszönjük Dr. Horváth Mártának, hogy elhozta és megmutatja nekünk alkotásait, hogy ezzel is megtanítson minket arra: lehet, hogy a művészetet a kiállításokon látjuk, de a szépség ott van mindenütt: a levegőben, a földön, az emberek arcán.

 

A művésznő vallomásával ajánlom szíves figyelmükbe Fénydobáló c. kiállításunkat:

 

"Úton vagyok. Mozgásban és változásban.

Olykor nincs kapaszkodó.

Aztán mintha látnám a fényeket... és ragyognak az út mentén a színek.

Belülről melegítenek.

Szeretném odaajándékozni mindekinek. Most a festményeim által.

Bennük feszül az életem.

Mert a csodák a lelkünkben születnek... és a pillanat elszáll.

Csak magam vagyok az idő végtelenségében

...mégis ebben a hihetetlen kimért kitágulásban vakít a fény.

...és a fény belülről világít..."


Gödöllő 2006. január 28. Idősek Otthona.

A LEVELEK MESÉJE

Egy kiállítás ahol nem az én munkáim szerepelnek.

Debreczeni Zsófia festőművész tanítványainak kiállítás megnyitója, én írtam a szöveget és én nyitottam meg.

"Hol volt, hol nem, talán még igaz is volt, élt egy sok tavaszt megélt, ódon ház. Egy ráncos kérgű birsalmafa árnyékával sokszor betakarta, védte a hideg széltől, biztatta a rigók énekével, megsimogatta leveleivel. Több rügyfakadás is elmúlt már, amikor megint új rügyek sokasága borította az öreg fát. A levélgyerekek megrészegülten nyújtózkodtak a fény felé, jókedvükben rosszalkodtak, hiszen még gyerekek voltak, hiába intette őket az ág, hogy maradjanak egy helyben, ők bizony ide-oda forogtak, egészen addig, amíg az ablakon is beláttak.

Sajnos itt is voltak karrieristák, akik félrelökdösték a többieket, akik majdnem megsárgultak az irigységtől, hogy ők még nem jutottak fel a csúcsra. Végül azért inkább zöldek maradtak, hiszen az ősz még messze volt. Kérték azt a néhány protekciós társukat, mondják el, mit látnak.

Képzeljétek-kezdte a legzöldebb levél /ő volt a rangidős, egy nappal korábban rügyezett, mint a többiek/,- mindenféle emberek jönnek-mennek valami nagy táblával, most leülnek, maguk elé teszik a táblát, ráraknak valami papírt, aztán csak merednek maguk elé. Nem is csinálnak semmit. Van valaki, akit Zsófinak szólítanak, úgy látszik ő az, aki megmondja, hogy ne bámuljanak már így maguk elé, kezdjenek már dolgozni.

Mit dolgoznak? - kotnyeleskedett bele egy 3 napos levelecske – Hajladoznak a szélben, vagy színesebbé festik a ruhájukat?

Hajladoznak ők, de úgy látom ezt nekik nem nagyon szabad, mert a Zsófi nevű azt mondta, hogy mindjárt szétülteti őket, ha ennyit fecsegnek. Ami a ruhafestést illeti, abban szépen haladnak. Bár úgy látom Zsófi ezért sem dicséri meg őket.

Akkor miért ülnek ott ennyien, mikor itt olyan szépen süt a Nap? – szólt bele az ág aljáról egy csenevész hajtás.

Valami krétával húzogatnak a papírra, mit lehet ezen szeretni, nem is értem. – mondta a magát nagyon okosnak tartó zöldfülű karrierista.

Most megszólalt egy eddig szerényen meghúzódó piruló bimbó.

Tudjátok, én azt hiszem ez is legalább olyan komoly munka lehet, mint amikor mi elkezdjük a bimbóinkat belülről kiszínezni, aztán minden irányban szépen megtöltjük a teret, végül helyére kerülnek a legutolsó simítások, és megszületik a virág. Szerintem itt is valami ilyen csoda lehet. Nézzétek csak, milyen gyönyörű kancsót festett ott valaki!

Akkor miért mondja éppen Zsófinak, hogy ő nem is tud festeni?- szólt bele megint a kotnyeles.

Önbizalomhiány – vágta rá egy tudálékos tavalyi ág. Psychotherápiára járt, neki is ez a baja, ő már csak tudja.

A piruló bimbó egy frissen kinyílt szirmával odahajolt hozzájuk. – Tudjátok, szerintem, lehet, hogy az én szirmaim sem lesznek mind tökéletesen hibátlanok, de ha rámnéz egy lepke, biztosan leszáll majd rám, mert szépnek talál. Addig is megpróbálom a legszebb formát kihozni magamból. Meglátjátok csodálni fogtok ti is!

A levelek kicsit irigykedve hallgatták, de aztán úgy döntöttek, mégis igaza lehet a bimbónak, mert közben bent a szobában valami puha varázslatos csend honolt, már nem vonalak és foltok látszódtak a papíron és a vásznakon, hanem igazi apró kis csodák. Valami újra megszületett.

A levelek aztán később mind útra keltek, a kis szirmokat is elfelejtették a lepkék, és a házban az óta csak a pókok szövik hálójukat. Egyedül az öreg fa őrzi a titkot.

A történetnek mégsincs szomorú vége, mert a csodák nem szűnnek meg, és most itt láthatjuk egy újabb szakkör szívet melengető alkotásaiban.

Sétáljunk végig a képek között! Engedjük, hogy megérintsenek!

„életünket olyanná tegyük, amit érdemes végigélni” – olvasom Kovács Máriánál, és ez izgalmas világ, ahogy Mari a színek visszafojtott lüktetésében érzékelteti számomra. Remek formaérzékkel oldja meg a grafikai feladatokat is.

A másik falon Lovász Kornélia munkáiban, színhasználatában egyfajta belső derűt, harmóniát érzek. A „Fák tanulmányában „a sötét és világos színekkel számomra mintha az élet mélyebb értelmét is érintené. A fény és sötétség, a jó és rossz közötti örökös ellentétben rejlő egységet is megéreztem.

A téma sokszor csak eszköz. Ezt gondoltam, amikor néztem Krupa Mária „Terasz” c. képét. Marika így fogalmaz:

„tanulom, hogy mi az, amit érdemes meglátni és mi az, amit nem.”

Ezen a képén éreztem, ahogy ragyognak, izzanak a fények, az árnyékos oldal mellett. Marika már látja, amit érdemes meglátni!

Kíváncsian figyeltem Hársfalvi Gabriella alkotásait, és örömmel tapasztaltam, hogy nagy belső munkával, kitartással, szorgalommal átlépte saját határait. Figyelemre méltó, ahogyan a színfoltokkal építkezik, engem különösen a „váci kapu” ragadott magával.

Már az első pillanatban rám mosolygott egy kedves arc, a „Mamika”, pedig Nagy Éva azt írja „csökken azoknak a száma, akikre mosolyoghatnék.” A képei közvetítésével, ahogyan érzékeny átéléssel, egyfajta sugárzó életbölcsességgel oldja meg a feladatokat, bizony Éva ránk mosolyog, most a „Mamika” arcával.

Ahogyan „az én madonnám”-ból is árad valami finom, lírai csend. Pozsonyi Istvánné, Joli biztosan halad a magának kijelölt úton, igényesség és belső erő jellemzi a munkáit.

Mucsi Erika Van Gogh idézetet választott.

„Egy jó képnek egy jó cselekedettel kell egyenértékűvé lennie.”

A képeiben Erika úgy érzem ennél sokkal többet ad nekünk nézőknek.

„A művész az, aki önmagában és másokban képes az áhított érzést felkelteni. Csak ezen keresztül lehetünk részesei a csodának, ami az alkotóból és az alkotásból árad felénk.” Németh Marcsu választotta ezt az idézetet. Talán nem is hiszi el, mennyire érzem ezt a csodát a festményein keresztül, még akkor is, ha őt állandó kételyek gyötrik, vajon jók-e a képei.

Debreczeni Zsófia a váci szakkör tanára most biztosan örülne, ha már abbahagynám a beszédet, de ezt sajnos nem tehetem. Én magam is 3 évig rajzoltam, festettem Zsófi irányításával a gödöllői szakkörben. Számomra mindig öröm látni a munkáit.

Zsófi ezt írja:

„a saját rejtőző valóságom tárul fel az alkotás során.”

Zsófi világa intenzív belső fénnyel világít, olyan, mint egy puha, meleg, bársonyos álom, mégis a néha finom melankóliával átszőtt képekről izzik a derű, az élet szeretete mindenek felett.

A remekművei közül a „Virág bohóc sapkában” előtt időztem tovább. A bohóc-gyerek orra nekem – mint az élet fintora – egy fricska- Zsófi azt mutatja számomra, hogyan lehet a mai rohanó életünkben megmutatni a szépet, a jót, a derűt. Azért is! Tanítás számunkra! Az élet szeretete és tisztelete mindenek felett, mert „az odafentvalók idebent vannak.” MERT „AZ ODAFENTVALÓK IDEBENT VANNAK.”

Márai Sándor írja:

„Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”

Ezt a tündérit találtam meg az itt kiállított valamennyi munkában. Biztosan érzem, a lelkével készítette minden alkotó a képet.

Mindannyiunk nevében köszönöm, hogy ezt a tündérit ma megosztottátok velünk."

 

 

2006 január 28

Idősek Otthona